2008. december 8., hétfő

Cikk a kertészetről

Üdv

Köszönjük szépen Steiler Gabinak, hogy láthatóvá tette Pesti Laci Bácsi (BVE Környezetvédelem-Kertészet) című cikké.

A másik kertészeti szakmai kérdés, jelen fejtegetésünk tárgya. A földművelés ősfoglalkozásnak minősül, tehát növénytermesztéssel és ápolással bárki, minden képesítés nélkül foglalkozhat a saját felelősségére. A közösség költségén épített és fenntartott közhasznú zöldterületeket ellenben csak felelősséggel volna szabad megművelni, mert itt az esetleges kárt nem az elkövető, hanem a megrendelő viseli.
Megfelelő előírások hiányában a közhasznú zöldfelületeken nem kell gazdálkodni. Mindenki tudomásul veszi e helyek ráfizetéses voltát és természetesnek tartja, innen haszon nem származhat. E téves felfogás pazarláshoz, felelőtlen gazdálkodáshoz vezet.
Szóban forgó helyeken már szinte kezdetektől fogva alapvető hibákat követtek el, melynek eredményeként a tárgy felülvizsgálatának hiánya miatt a helyzet súlyosabb lett. A parkokra fordított költséggel nem nőtt egyenes arányban azok minősége, a romlás bizonyítékaként parkok és fasorok ismételt átépítésre, felújításra szorulnak.
Szigorú szabványokra, előírásokra van szükség a legfontosabb munkákat illetően. S nem kell félni a szigorúság következményeitől, az alapelvek rögzítése nem eredményez egyenparkokat, erről gondoskodik a terület változatossága és a növények sokfélesége.
Az alább felsorolt hiányosságok mellé nyomban megírjuk a megoldást, a javasolt szabványt.
A leggyakoribb hibák, műszaki berendezéseknél:
1. Padok, székek, asztalok, útelzáró oszlopok, kerítések, szemétgyűjtők, stb. nem készülnek eléggé erős anyagból és nincsenek kellően rögzítve, emiatt könnyen rongálhatók.
Javaslat: felsorolt szerelések kézi erővel megbonthatatlanok legyenek. A tárgy talajhoz rögzítettsége 300 kg emelőerőnél sem szűnjön meg.
2. Szabad téren a fényezett útburkoló lapok síkosság miatt balesetveszélyesek.
Javaslat: szabad téren az útburkolat legalább az öntött aszfalt érdességével rendelkezzék.
3. A nem szilárd útburkolat használat szempontjából előnytelen, könnyen gödrösödik, gyomosodik, szárazon poros, esős időben sáros.
Javaslat: nem szilárd burkolat útra ne kerüljön, vele csak a parkon belőli tereket és díszítő célú felületeke legyen szabad fedni.
4. A parki utak zöme – utánozva a szabatos utcák metszetét -, a határoló felületek szintje alatt van, ezért a víz a környezetről az utakra folyik (a gyepszél már száradni kezd, az út a pocsolyák miatt csak korlátozottan használható).
Javaslat: zöldfelületen a szilárd burkolatú utak környezetüknél 5-10 cm-el magasabban legyenek a jó vízelvezetés, a járhatóság miatt.
5. Fasori- és közlekedési sávok öntözése egyre több helyen önműködő szórófejjel megoldott, azaz nem megoldott, mert a szórófejek eltömődnek, illetve a vízsugarakat a szórófejek melletti cserjék visszatartják.
Javaslat: fasori- és közlekedési sávokon talajfelszínre fektetett lyuggatott műanyag csövekkel célszerű öntözést végezni. A felszíni vezeték alig dugul el, hibái könnyen észlelhetők és javíthatók, a látható csövet a talajművelő eszközökkel könnyű elkerülni.
6. Amíg a szemét mennyisége folyamatosan nő, addig a hulladékgyűjtők mérete hagyományosan kicsi marad. Zöldfelületeken nagyobb a hely mint a szűk utcákban, indokolt az általában Ceglédi típusú, egyébként is könnyen rongálható szemétgyűjtők helyett nagyobbat, erősebbet rendszeresíteni.
Javaslat: zöldfelületen legalább 300 liter űrtartalmú, erős felépítésű, műkőből készült szemétgyűjtőket legyen kötelező alkalmazni.

Növényzettel kapcsolatban.
7. A gyeptáblák, fasori- és közlekedési sávok a legtöbb esetben szegélyük felé leejtenek, íígy a csapadék és az öntözővíz elfolyik, siettetve a növények kiszáradását.
Javaslat: minden vízszintes felület kötelezően vízmegtartó legyen, tehát a gyeptábla, a fasori- és a közlekedési sáv műszaki környezeténél 5-10 cm-rel alacsonyabban helyezkedjen el.
8. Bizonyos helyeken edényes növényekkel pótolják a természetközeli ültetést, de sok esetben a planténer és a váza szeméttárolóként működik.
Javaslat: csak a valóban indokolt helyre kerüljön edényes növény, s azt megrendelője köteles legyen II. osztályú állapotban tartani, öntözni és takarítani. Amennyiben ezt nem teszi, városképrontás címén fizessen illetéket.
9. Az ültetési távolságok messze eltúlzottan kicsik, pl. 3-5 cserje tengődik négyzetméterenként s a telepítéssel megbízottak a szükséges növénymennyiség 5-10szeresét ültetik (részben a faiskolai túltermelés lehelyezése céljából).A zsúfolt ültetvényt takarítani nem lehet, talajmunka végezhetetlen rajta a gyomfák már az első évben növekedésnek indulnak. Az utak, az építmények és a vezetékek melletti kényszernyírás sok munkaerőt köt le fölöslegesen. A telepítés költsége is 5-10.szerese az indokoltnak.
Javaslat: mivel az átlagtermetű faj – nem alakváltozat -, koronaátmérője a magasság ¾ része, a tőalakoknál ez legyen a legkisebb ültetési távolság. Pl. a 1,5 m magas dália ültetési távolsága 1 méter, a 4 méter magas veresgyűrű somé 3 méter, és a 15 méter magas mezei juharé 12 méter. Szabatos ültetésnél ezeket a távolságokat legyen kötelező betartani a hasonló méretű növényektől, az építményektől és az útszegélyektől.
10. Sűrűn ültetett nagy fák kerülnek forgalmas utakra, építmények közvetlen közelébe. A leszakadó ág, kidőlő fa balesetet, és anyagi kárt okoz. A 15 méternél magasabb fák helye a nagy parkokban és a városerdőkben van.
Javaslat: műszaki környezetbe- utcai sorfának és épületek mellé – csak kis (5-10 m) vagy közepes (10-15méter) magas fát legyen szabad ültetni. Ez a méret kézi szerszámokkal rendben tartható, jól permetezhető, nem dől ki és törik olyan hamar, mint a nagy fa, s ha mégis következményei sokkal enyhébbek.
11. Szokásos évenkénti munka a kitaposott helyek és árnyékos területek fűmagvetése. Értelmetlen cselekedet, mert a taposás ismétlődik és árnyékban a gyep nem marad életben.
Javaslat: legyen tilos a kitaposott és árnyéki helyek évenkénti fűmagvetése (fényszegény helyre árnyéki évelőket lehet telepíteni).
12. A fokozottan igénybe vett parkokat 10-30 évente felújítják. HA ez külső ok – felvonulási terület, helyi építkezés – miatt történik, helyénvaló a munka. Más elbírálás alá kell esnie, ha ugyanez a feladat leromlás miatt kerülne elvégzésre. Ekkor a felújítás értelmetlen, mert ezt ismételten elhanyagolás követi.
Javaslat: legyen megtiltva az elhanyagolt területek felújítása, (mert nem átépítésre, hanem rendszeres, szakszerű gondozásra van szükség).
13. Fasorok és közlekedési sávok cserjeültetése sok helyen nagyon rossz állapotú, mert közepes és nagytermetű fajokat telepítettek. Ezek kihajló ágaikkal a közlekedést érintőlegesen zavarják s magasságukkal az átlátást akadályozva balesetveszélyesek. Kényszercsonkolással tarthatók ürszelvényen belül, ami túl költséges munka és az ültetvény elcsúfítását eredményezi.
Javaslat: fasorokba és közlekedési sávokra csak alacsony és legfeljebb 1,5 méter magasságra növő cserjét vagy évelő növényt legyen szabad ültetni, mégpedig teljes tőtávolságra, amely a szegélyeknél az ürszelvény nyírását eleve feleslegessé teszi..
14. Szélviharok rendszeresen okoznak tetemes kárt nagy fák gépkocsikra döntésével.
Javaslat: a kifejezetten autóparkolás céljára épített területeket fák helyett magas növésű cserjékkel legyen kötelező árnyékolni, amivel az ilyen típusú károk teljesen megelőzhetők.

Ajánlás, szabványba nem foglalható munkákra.
15. A kert növényzetének kiemelkedően látványos tagjai az egynyáriak s az új fajták valóban gyönyörűek. Éppen ezért sokat ellopnak belőlük. A jó földlabdás, könnyen felszedhető és átültethető fajokat csak kifejezetten védett helyre tanácsos ültetni. Egynyári virágágyás léte akkor indokolt, ha legalább II. osztályú állapotban lehetséges tartani, márpedig átlagos közterületen ez szinte lehetetlen. Célszerű ezért az itt felsorolt fajokat kizárólag őrzött helyre ültetni és őrizetlen helyre az ajánlott növényeknél felsoroltakat telepíteni. Utóbbiak méretük és díszítőértékük miatt ismételt felhasználásra nem alkalmasak.
Ajánlás: átlagos helyre ne ültessük: Ageratum housonianum – bojtocska, Begonia sepperflorens – begónia, celosia cristata- kakastaréj, Coleus hybridus – díszcsalád, Heliotropium arborescens – vainilavirág, impatiens walleriana – vizifukszia, Ocimam basalicum- bazsalikom, Petunia hybrida – tölcsérke, Tagetes patula – bársonyka.
16. Kétségtelenül látványos és gyors munka a kaszálék és a lomb elszállítása a területről. Ennek közvetlen kára a magas fuvarozási költség, közvetett kára a szervesanyag rendszeres eltávolítása, a talaj szinte szándékos pusztítása.
Ajánlás: A helyszínen keletkezett lombot és kaszálékot lehetőleg teljes mennyiségben a területarányos cserjecsoportokban el kell ásni, illetve szétteríteni.
17. Ajánlás: a telepített cserjék és fák 10%-a madártáptermő legyen.
18. Ajánlás: közművesített helyeken hektáronként egy madáritató üzemeljen.
19. Ajánlás: Nagyforgalmú, rendszeresen rongált és általában kisebb parkok növényzetét a leggyakoribb, ellenálló fajokra tanácsos szűkíteni. Virágágyás, gyep ilyen helyeken megtarthatatlan. Fás növényzete az egyébként szinte kitiltott fajokból álljon, mint akác, bálványfa, nyárfa, ostorfa, zöldjuhar. A zárt lombkoronák eredményezte teljes árnyék aljnövényzetet amúgy sem tűr meg, a tulajdonságával a gyomosodást is akadályozza. A talajt jól bevált gyöngykaviccsal ajánlatos fedni, illetve, ha a forgalom indokolja, gyephézagos betonrácsot alkalmazni. Evvel a módszerrel a rongálásnak leginkább kitett helyek a legolcsóbban, nagyon hosszú időre parkosítva lennének. A fák fenntartó metszése évente egyszer igényel beavatkozást, az öntözés sűrűn szerelt kerti csapok egyszerű nyitásával, árasztásos módszerrel megoldható, a sima felület takarítása jól gépesíthető.
20. Ajánlás: egészségügyi szempont. A gazdaságilag sikeresen hasznosított terület gyommentes. Evvel elejét veszi a gyomoktól – különösen a parlagfűtől – származó virágpor keletkezésének, s így ténylegesen védekezik a pollenérzékenységet illetően.

Jelen állapotok és javasolt-ajánlott megoldások között a különbség szépészeti, használati és gazdasági jelentőségű.
- szépészeti, mert kevesebb, de jobb körülmények között élő növények egészségesebbek, tetszetősebb külalakúak mint az összezsúfoltan tengődők és alászorultan sínylődők.
- Használhatóbbak, mert a méretükben gondosan megválasztott fék nem nőnek házfalra, tetőre, légvezetékre, nem igényelnek kényszermetszést. A cserjék nem hajlanak kerékpárutakra, és járműszelvényben, nem akadályozzák a forgalmi tájékozódást.
- Gazdaságosak, mert a növények természetes tulajdonságain alapulnak, az ültetvények hosszú időn át a legkevesebb ráfordítással tarthatók fenn, nincs szükség erőltetett állapotok bizonytalan megtartására, amik nagy költséggel csupán tűrhetővé teszik az elrontott telepítés következményeit.

A majdnem mindenütt hiányzó hozzáértést kell pótolni a helyes arány kialakításával: minden kertépítéssel és fenntartással foglalkozó vállalkozásnak legyen kötelező dolgozóinak létszámát 20%-ban szakképzett kertészekkel betölteni.
Szóban forgó munkálat a gyakorlat oldaláról megközelítve célszerű gazdálkodásra van szükség. Parkokban és fasorokban elsősorban takarékossággal lehet eredményt elérni, városerdőkben, senkiföldjén stb. helyeken külterjes gyümölcsfák telepítésével és belterjes erdőgazdálkodással lehet hasznot felmutatni, azaz öneltartó-mérsékelt jövedelmet biztosító üzemelést lehetne folytatni.
Ésszerű szabványok pontos betartásával, célszerű takarékossággal, haszonra törekvő ültetvényekkel s ami mindennek feltétele, szakképzett kertészek alkalmazásával általában és összességében a parképítési- és fenntartási költségeket feléig lehetne csökkenteni a zöldfelületek minőségi növelése mellett. Ugyanakkor nem elhanyagolandó tényező, fizikai munkára újabb dolgozók felvételére van lehetőség.
Felsoroltakra hivatkozva indítványozom a javaslat rovatban leírt munkák kötelező szabványban való előírását.

(zárójelben néhány szót a kerti gépekről, a magas költségek egyik fő okozójáról.
A gépek nélkülözhetetlenségével az ipar és a kereskedelem alaposan visszaél. Túl bonyolult, gyenge gépeket gyártanak és forgalmaznak, hamis indoklásul az alacsony üzemanyag fogyasztást nevezve meg. A bonyolultság következménye a gyakori meghibásodás, az alacsony fogyasztás eredménye a gyengeség. A szinte áttekinthetetlen típusgazdagság az alkatrészpótlást teszi ugyancsak nehézkessé.
Szervezési hiba gépesítési rögesze, azt is géppel erőltetik végezni, ami szinte lehetetlen és kézi erővel jóval célszerűbb.
Ha a gépet valóban a termelés segítőjének szánnák vázlatosan az alábbiak szerint kellene gépesítenünk:
Zöldfelületeken a munkákat fele részben kifizetődő géppel végezni, a másik felében a kézi munka gazdaságosabb. A gép kellő erővel rendelkezzék, jó példa erre a kerti mindenes egytengelyű traktor 5,5 lóereje, viszont a nagyon jól használható kerti kistraktor legalább 30 lóerős motorral tudná feladatát folyamatosan ellátni.
A kerti erő- és munkagépek fő kívánalmai: erőse felépítés, egyszerű szerkezet, alacsony súlypont, nagy kerékátmérő, időjárás független üzembiztonság, egymáshoz könnyű és gyors csatlakozási mód, zárt vezetőfülke. Felsorolt igények fejében az üzemanyag fogyasztás a jelenlegi állapotot meghaladnál, de összességében mégis gazdaságosabban üzemelne. Fontos volna a típusállandóság, azaz egy alaposan tervezett, jól átgondolt felépítésű s a gyakorlatnak mindenképpen megfelelő formán legkevesebb 10 évig nem volna szabad változtatni.
Említett tulajdonságú erő-és munkagépek tehetnék a kertészeti termelést valóban olcsóbbá, biztonságossá és ráfizetésmentessé.)


Beépített helyekre alkalmas kis- és középmagas fák:

Juhar, mezei
Gömb
Piroslevelű
Tatár
Acer Campestre 10-15
Platanoides „Globoeum” 5-6
„Crimson King” 8-10
Tataricum 6-8
Vadgesztenye, pirosvirágú
Sárgavirágú
Aesculus carnea 6-13
Octandra 8-12
Fanyarka, kanadai
Amelanchier canadensis 5-7
Mandula, keserű
Amygdalus communis 6-8
Papíreperfa
Brousseonetia papirifea 8-10
Gyertyánfa
Carpinus betulus 8-10
Szivarfa, törpe
Catalpa bignonioides „Nana” 5-6
Galagonya fényeslevelű
Teltvirágú
Oszlopos
Crategus lavallei 6-7
Oxyachenta „Pauls Scarlett” 4-6
Monogyna „Stricta” 4-7
Mézesfa, hupehhi
Evodia Hupenensis 5-6
Körisfa, törpe
Virágos
Gömb
Pracinus excelior „Nana” 5-6
Ornus 10-12
„Mecsek” 5-6
Csörgőfa
Koelreuterua paniculata 8-12
Díszalma bíborvörös,
Arany
Malus pumila 8-10
Spectabilis 8-10
Májusfa
Padus avium 7-8
Zelnice
Serotina 7-8
Cseresznyeszilva
Prunus cerasifera 7-8
Vérszilva
„Nigra” 7-8
Körte kínai,
Vad
Pyrus calleriana 7-8
Pyraster 8-12
Akác, gömb,
Enyves
Robinia pseudoseascia „Umbraculifera” 6-10
Viscosa 6-8
Fűz, kecske
Salix caprea 8-10
Berkenye, lisztes
Madár
Svéd
Barkóca
Sorbus aria 4-6
„Lutescona” 4-6
aucuperia 8-12
intermedia 4-6
terminalis 8-12
Hárs, kislevelű
Tilia cordata 10-15




Fasori- és közlekedési sávokra illő alacsony cserjék


Cserjéskutyatej kolehiszi
Andrachne colohica 1-1,5
Borbolya ezüstös
Japán
Berberis candidula 0,5-0,6
Thunbergii 1
Kékszakáll angol
Kínai
Caryopteris x clandonensis 1-1,5
Incana 1-1,5
Madárbirs hólyagoslevelű
Kerti
Közönséges
Contoneaster bullatus 0,5-0,7
Horizontalis 0,6-0,8
Integerrimus 1
Zanót buglyos
Gombos
Fürtös
Cytisus austriacus 0,7
Capitatus 0,5
Nigricans 1
Szálkamenta kései
Elaholtzia stauntonii 1
Rekettye, festő
Genista tinctoria 1
Borostyán
Hedera helix (kúszó)
Napvirág, molyhos
Helianthemum nummularum 0,5
Orbáncfű télizöld
Hypericum calycium 0,5
Jázmin cserjés
Korai
Jasminura fruticans 1-1,5
Nudiflorum 1-1,5
Boglárkacserje
Kerria japonieum 1-1,5
Levendula, keskenylevelű
Lavandula engustifela 0,5-0,7
Fagyal törpe
Ligistrum vulgare „Ledonsee” 1
Lonc mirtusz
törpe
Lonicera mitida 1-1,5
Pileata 0,6-1
Mahónia
Mahonia aquifolium 1-1,5
Sudárzsála
Perowskia striplicifelis 1-1,5
Pimpo
Potentilaf fruticosa 1
Mandula törpe
Prunus tenella 1-1,6
Gyöngyvessző japán
apró
Spiraoa japanica 1-1,5
Pumila 0,5-0,7
Pálamliliom
Yucca filamentosa 1-1,5





Fasori- és közlekedési sávokra alkalmas évelő növények
Atracél, nefelejcsvirágú
Anchusa myosotidiflora
Istenfa
Artemisia abrotanum
Fehér üröm
„ absinthinum
Csótárvirág
Astlebe arendsi
Bőrlevél
Bergenis bifolia
Nádtippan, siska
Calamagrostis epigeice
Sás, bőrlevelű
szőrős
Carex buchananii
Pilosa
Gyöngyvirág
Convallaria majalis
Sárgaliliom
Hemerocallis flava
Díszárpa
Hordeum jubatum
Árnyliliom
Japán
Hosta coerulea
japonica
Nőszirom
Iris gamanica
Fáklyaliliom
Kniphofis uvaria
Díszcsorba, füzéres
Liatris spicata
Perjeszittyó
Lusula nivea
Citromfű
Melissa officinalis
Bambuszköles
Panicum olandestinum
Tollborzfű
Pennisetum compressum
Zsálya, orvosi
Salvia officinalis
Bodza, földi
Sambucus ebulus
Aranyvessző
Solidago virga-aurea
Nadálytő, fekete
Symphitum officinale
Gamandor, sarlós
Teucrium chamaedrys
Kerti pletyka
Tradescantia virginiana
Télizöld, nagy
kicsi
Vinea major
Minor
Matén, rózsa
Rossa

Gépkocsiparkolókat árnyékoló, 4-6 m magas cserjék

Juhar, tűzvörös
Acer ginnala
Borsófa
Caragana arborescens
Som, veresgyűrű
Húsos
Gornus saniunea
mas
Mogyoró
Corylus avellana
Cserszömörce6
Cotinus coggygria
Kecskerágó, japán
Evonymus japonica
Kőrisfagyal
Fontanesia fortunei
Aranyeső
Laburnum anagryodens
Babérmeggy
Lauroserasus officinalis
Fagyal széleslevelű
közönséges
Ligustrum ovalifolium
Vulgare
Lonc, korai
Loncirea manoki
Jezsámen, közönséges
Philadalphus coronarius
Hólyagvessző, bangitalevelű
Physocarpus opulifolius
Alásfa
Pteles trifoliata
Varjútövis
Rhamnus catharticus
Kutyabenge
„ frangula
Orgona, pekingi
Syringa pekinensis
Tamariska, francia,
Korai
Tamarix catharticus
Frangula
Ostormánfa
Viburnum lentena
Bangita, ráncoslevelű
„ rhycidolphylum



Méretük és külalakjuk miatt ellopás ellen védett egynyári dísznövények

Selyemmályva
Abutilon striatus
Mályvarózsa
Alces roses annua
Rókafarokvirág
Amaranthus caudetus
Körömvirág
Calendula officinalis
Indiai virágnád
Canna generalis
Kleopátra tűje
Cleome spinosa
Dália
Dhalia varisbilis
Metelmaszlag
Datura innoxins
Kerti söprűfű
Helichrisum brachteatum
Kosárka
Mirabilis jalapa
Feketecsalán
Perilla frutascens
Csodafa
Ricinus communis
Díszfüvek általában


Közhasznú zöldfelületen öneltartó munkát folytató kertészet szervezésének vázlata:
- munkaviszony. A dolgozókat célszerű a közhasznú munkavállalók keretében foglalkoztatni.
- Telephely. Öltöző, szerszám- és anyagraktár valamely közművállalat kirendeltségén
- Szerszámok, anyagok, szállítóeszköz, kezdetben közművállalattól kölcsönözve, később saját felszerelés
- Gépi felszerelés. Személy- és anyagszállításhoz teherautó, nagyobb famunkához esetleg fűrészgép
- Munkacsapat összetétele. Egy szakképzett kertész és 2-4 segédmunkás, akik egy év múlva betanított munkások lesznek.
- Bérezés. Fizikai munkára és beosztottjainak irányítására kötelezett kertész bére 150.000 Ft, segédmunkásnak a közhasznú munkavállalói fizetés + teljesítményarányos pótlék
- Munkahely és munkaféleség. Önkormányzat irányítása alatt álló iskola, kórház, szociális intézmény kertjében zöldség- gyümölcs- fűszer és gyógynövénytermesztés. , gyümölcstermesztés és díszkert fenntartása. Önkormányzat tulajdonában lévő zöldfelület – városerdő, senkiföldje, betöltött szemétlerakóhely, stb. -, megművelés, azon szénatermelés, illetve belterjes erdőgazdálkodás és külterjes gyümölcsfélék termesztése.
- Felügyelet. Elsősorban gazdasági szempontból az önkormányzat illetékese, elsősorban szakmai-természetvédelmi szempontból egy környezetvédő társaság munkatársa.

Költségfedezet.
- A közhasznú dolgozó alapbére, amit akkor is megkap, ha a munkavállaló nem jövedelmező munkát végez.
- Az adott területre egyébként is évente fordított összeg (takarítás, illegális szemét eltávolítása, cserjék és fák ürszelvényezése, elektromos gallyazás)
- Erdős-ligetes hely rendezésénél keletkezett tűzifa, mely önkormányzati intézménynél fűtőanyag, munkabér kiegészítésnél természetbeni juttatás, eladásnál pénzbevétel.
- Erdei melléktermékek: gomba, hársvirág, vágott zöld, szerfa.
- Sarjak és magoncok erdőtelepítésnél ingyen szaporítóanyag
- Bevétel esedékessége. Felsoroltak keletkezési sorrendjében azonnaltól 60 évig (ipari fák vágásfordulója)

A felsorolt munkákban a földművelés évszázados tapasztalata van jelen, ezért a sikerhez kétség nem férhet. De mivel összetételében mégis újdonságról van szó, a kezdő csoport – esetleg csoportok – valóban rátermett vezető kertésszel rendelkezzenek, aki a feladatot tudja és akarja megoldani.

Terménygazdálkodási tanácsadó

- ahol a növénytelepítést szabályos tervezés előzi meg, ott a legfontosabb szempontok egyike a tartósság és a hosszú élettartam legyen. A parkot 100 év múlva se kelljen célszerűtlen útvezetés, besűrűsödött növényzet vagy más ok miatt átépíteni
- Parképítésnél bontott kövek jól hasznosíthatók, ez olcsóbb is és az érdes felület elve korlátozza a járművek sebességét. A kövezett érdes felület fenntartása jóval gazdaságosabb a nem szilárd burkolatnál, egyebek mellett gyomtalanítási igénye nincs
- A kaszálók – minőségtől függően – takarmányozásra, almozásra, komposztálásra alkalmas, utóbbit lehetőleg a helyszínen, a szállítás megtakarítása miatt
- A gyepszint növényei között számottevő mennyiségű külterjes zöldség, fűszer- és gyógynövény van
- Gombászási lehetőség, rönkökön laskagomba termeszthető
- Alkalmas helyen ipari növény termeszthető – fűz, nád, gyékény-
- Egyes növények termése vadtakarmány: díszfüvek, makkok, vadgesztenye, lepényfa, vadgyümölcsfák, japánakác, galagonyák, vihartörte lombok.
- Külterjes gyümölcsfák termése gazdasági tényező: dió, mogyoró, mandula, gesztenye, eper, berkenye, kökény, som, naspolya, vadrózsa, bodza, homoktövis, törpeberkenye, szeder, boróka, keskenylevelű ezüstfa, törökmogyoró, molyhostölgy, hárs.
- Fás részekből szerfa – támrúd, karó, szerszámnyél, nyírvessző, stb. nyerhető
- Díszítő célú felhasználás a vágott virág- és zöld, termések, vesszők, tobozok
- Egyes fajok (pl. som, hóbogyó, fagyal, vadrózsa, juharok, kőrisek, májusfa, tölgyek, platán, bükk, csörgőfa, stb.) magról és sarjakról önmaguktól jól szaporodnak. A cserjék 20-30, a fák 50-150 m magas példányai másodosztályú anyagként azonnal telepíthetők, megtakarítva a faiskolai nevelés költségét.
- Építkezéseknél keletkezett földfölösleg kertépítésnél- és fenntartásnál jól hasznosítható
- A virágzó cserje – és faállomány az eredményes méhészkedés számottevő támogatója
- A melléktermékként keletkező takarmány segíti a kisállattenyésztést.
- A lombföld általában, de a bükk- és akáclombföld üvegházi termesztésnél tényleges értékkel bír
- Szűk út- és térfelületekről elszállítandó, ténylegesen vegyszermentes hó a közeli zöldfelületeken tárolható. Ez a növények számára téli öntözéssel ér fel, a közigazgatásnak pedig megtakarítás a rövidebb szállítási távolság
- Szúrós- mérgező növények oktatási- egészségügyi-, és szociális intézmények kertjébe nem telepíthetők
- A termésével nagyon kellemetlen fekete nyárfát lakó és munkahelyek közelébe ne ültessük
- Azonos igényű fajokat zártabb- lazább csoportba, és mindenképpen egymás közelébe ajánlatos telepíteni így gondozásuk jóval olcsóbb. Pl. árnyékot igénylő fajok, takarást kívánó fagyérzékenyek, kártevőgazdásokat a növényvédelem sikeres végrehajtása céljából, edényes növények gondozása csoportosan célszerűbb, a vízigényesek mélyített helyre kerüljenek, ahol öntözésük a kerti csak egyszerű nyitásával megoldható, törékeny fajok épület szélvédelmét kívánják, a mészkerülő növényeket lombföldbe ültessük, nehezen öntözhető napos helyre pozsgások valók.
- Kiváltképpen oktatási- egészségügyi- és szociális intézmény gazdálkodásában segítene, ha kertjeik egy részén zöldség- fűszer – gyógynövény- és gyümölcstermesztéssel foglalkoznának, elsősorban saját ellátásra, másodsorban – iskoláknál oktatás céljából.

Nincsenek megjegyzések: